2024. május 12., vasárnap - Pongrác

Ingatlanpiac

Az építőipar és a fenntarthatóság kapcsolata ellentmondásosnak tűnhet, de egyre nagyobb figyelmet kap az épületszektor teljes zöldítése. Hogy az új építések kapcsán mik a gyártói…
Miután 2023-ban az irodapiaci és ipari-logisztikai kihasználatlansági ráták visszafogott kereslet és érdemi új átadások mellett tovább emelkedtek, 2024-ben a gazdasági növekedésen keresztül erősödhet a kereskedelmi…
A BRF nemrég közzétett első negyedéves irodapiaci jelentése után megjelent az MNB legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése is. Az esemény sajtótájékoztatóján Banai Ádám, az MNB jegybanki eszköztárért,…
Az elmúlt évek legfontosabb ingatlanpiaci eseményei között említhetjük a CPI Hungary vállalatfelvásárlásait, amelynek eredményeképpen jelenleg a cég összesen 603 500 négyzetméternyi kereskedelmi területet kezel, többek…
Lassan lecseng a pandémia utáni “bosszúvásárlások” időszaka, ez pedig hátrányosan érinti a divat- és luxuscikk-ipart. A Gucci például már a tavalyi évet is gyengén zárta,…
A prémium lakások piaca is túllendülni látszik a mélyponton. A 2023-as erős lassulás után idén a befektetők is kezdenek visszatérni ebbe a szegmensbe. Az OTP…
2024. február közepétől országos szinten elérhetőek a Munch meglepetéscsomagjai a PENNY üzletekben. Ez idő alatt közel 25 ezer vásárló, több mint 70 ezer csomag élelmiszert…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details