2024. május 11., szombat - Ferenc

Üzleti hírszerzés és biztonság

Mesterséges intelligencia: Mi várható 2024-ben?

2024-01-16 2121

A befektetési bummról szólt 2023 az AI területén, de nem valószínű, hogy ez 2024-ben is ki fog tartani. Inkább az várható, hogy csökkenő befektetési volumen mellett lassan átrendeződik a piac: a nagyvállalatok nyernek, a startupok pedig a kisebb piaci résekbe férkőzhetnek be. A képet bonyolíthatja, ha az EU új jogszabályt hoz a témában.

2023 a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, azaz AI) éve volt:

az AI-hoz köthető befektetések összege tavaly – a Crunchbase adatai szerint – kis híján elérte az 50 milliárd dollárt.

Úgy ráadásul, hogy egyébiránt az elmúlt esztendő arról szólt, hogy a kockázati-tőkebefektetések volumene harmadával csökkent globálisan. 2024 azonban valószínűleg már nem lesz ennyire kedvező az AI cégek számára.

Tavaly a piac realizálta, hogy már nem lesz minden ugyanolyan, mint volt

Ennek megértéséhez érdemes visszanézni az elmúlt bő egy évet: az AI felvirágzását már 2022 végefelé látni lehetett, amikor három mesterséges intelligenciában utazó startup (a művészeti vizuális startup, a Stability AI, a hang- és videószerkesztő szoftvert mesterséges intelligenciával kombináló Descript, valamint a céges világnak AI szövegíró programot fejlesztő Jasper) is jelentős tőkét húzott be a befektetőktől.

Ezt követően nem kellett sokat várni a nagy bummra:

már 2023 januárjában megérkezett a hír, hogy a Microsoft hatalmas, 10 milliárd dolláros befektetést eszközöl a mesterséges intelligencia nagyágyújának számító OpenAI-ba, aminek egyik fejlesztése a széleskörben ismertté vált AI-alkalmazás, a ChatGPT.

Innentől pedig nem volt megállás: az AI-hoz kötődő startupok sorra kapták a befektetéseket, több mint 70 olyan befektetési kört lezárva, melyek értéke egyenként elérte vagy meghaladta a 100 millió dollárt. A pénzesőből pedig bőven részesültek az OpenAI USA-n kívüli versenytársai is: ilyen volt például a francia Mistral AI, ami a generatív mesterséges intelligencia fejlesztésére hozott létre egy nyílt forráskódú platformot, vagy a hasonló AI-fejlesztő profillal rendelkező, német Aleph Alpha.

Mindez természetesen éreztette a hatását a mesterséges intelligenciában utazó cégek piaci értékelésében is.

A teljes cikk: Mesterséges intelligencia: Mi várható 2024-ben?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

DANU néven egy cégben egyesül az egyik legmeghatározóbb urbanisztikai és építőipari digitális csapat

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

Mancs a bajban! - Országos állateledel-gyűjtés az INTERSPAR hipermarketekben

More details
ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

ESG top 40 lista 2024: Zöld jelzés a legnagyobb hazai cégeknek

More details
Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details