2024. május 9., csütörtök - Gergely

Üzleti hírszerzés és biztonság

Magyarok adatait is közzétette a Google a járvány elleni küzdelemhez

2020-04-06 1646

A Google 131 ország, köztük Magyarország lakosainak helymeghatározási adatait tette közzé pénteken. A közösségi mobilitási jelentés az információkat anonimizált módon tartalmazza, tehát nem azonosíthatók be egyes személyek, ellenben hasznosak lehetnek a későbbiekben a korlátozásokkal kapcsolatos döntések meghozatalában a közegészségügyi szervek számára.

A Google adatai ugyanis leginkább arról árulkodnak, hogy mennyire látogatottak az egyes üzletek, élelmiszerboltok, gyógyszertárak, parkok, plázák, tömegközlekedési megállók, irodaházak, tehát hol van nagyobb zsúfoltság és ezáltal nagyobb esély a vírus terjedésére.

A február 16. és március 29. közötti időszak adataiból egy Magyarországra vonatkozó jelentés is bárki számára hozzáférhető a neten, amiben megyékre lebontva lehet látni, hogy a magyarok szokásai miként változtak meg a veszélyhelyzetben.

Összességében hazánkban is látványosan kevesebbet közlekednek az állampolgárok.

A vizsgált időszakban 66 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi és szabadidős helyszínek – az éttermek, kávézók, bevásárlóközpontok, múzeumok, könyvtárak és mozik – látogatottsága és 50 százalékkal a metró-, busz- és vasútállomások forgalma.

43 százalékos visszaesést tapasztaltak a piacok, élelmiszerboltok, illatszerboltok és gyógyszertárak kategóriájában. A munkahelyeken való tartózkodás 32 százalékkal kevesebb a február 26-a előtti időszak átlagánál. Hét százalékkal csökkent a különböző közparkok, nemzeti parkok, kutyasétáltatók és a strandok látogatottsága, ugyanakkor tíz százalékkal nőtt a lakóhelyek körzetében való tartózkodás.

Az információkat a Google Térképből, vagy más, helymeghatározást használó appok előzményeiből vonták ki azon felhasználóktól, akik bekapcsolták a Helyelőzményeket. Alapesetben a cég ezeket arra használja, hogy következtetéseket vonjon le egyes múzeumok, boltok, üzletek látogatottságáról, illetve hogy az útvonaltervezőben kevésbé forgalmas opciókat tudjon ajánlani. Ha a Google-fiókjába bejelentkezik, egyébként ön is visszanézheti ezen a linken, hogy milyen helyelőzményeket tárolt el magáról a cég.

(Forrás: www.24.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

Ennyibe kerül itthon az új Nokia 3210

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

Mesterséges intelligencia az ingatlanpiacon. Hol tartunk és mire jó?

More details
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert

More details
A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details